Sajtbisztró

Sajtkisokos

Sajtkisokos
5 perces olvasási idő

Ha eddig hiába próbáltál eligazodni a sajtok útvesztőjében, rendszerezzük neked a legismertebb fajtákat. Sajtkalandra fel!

Talán nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy elmondjuk, imádjuk a sajtokat. Éppen ezért ez a cikk a szívünk csücske. S hogy mi valójában a sajt? Alapanyaga a tej, melyet fermentálnak, alvasztanak, és miután eltávolítják belőle a savót, fűszereznek és formáznak. Nézzük, milyen ínycsiklandozó sajtfajták közül válogathatsz a boltok polcain!

Friss sajtok – túrósajtok
Ezek azok a könnyű finomságok, melyeket nem szükséges érlelni, azaz frissen fogyasztandók. Ránézésre sima és fényes, lyukmentes felületű sajtok, finom, lágy, savanykás ízhatással. Friss sajtok: mozzarella, juhtúró, feta (krémfehérsajt), ricotta, mascarpone, orda (ami lényegében préselt ricotta).

Fűszeres (fokhagymás, köményes, diós) változatai is elterjedtek. Gyártás után akár már 1-2 nappal megtalálhatod őket a sajtosztályon.

Tipp!
Friss sajtoknál nagyon figyelj a szavatossági időre, mert általában rövid ideig állnak el az érlelés hiánya miatt.

Lágysajtok
Frissen is fogyaszthatóak, de általában érlelik őket. Érlelési idejük rövid. Ízük változatos: semlegestől a savanykáson át az erőteljes ízekig terjed, állaguk krémes. Ám minél magasabb a zsírtartalma a lágysajtnak, annál krémesebb, ízesebb.

Az érési irány kívülről befelé halad. Gyakori penészflórája a Penicilium Candidum. A boltok polcain kis méretben és tömegben, a gyártás után 1-2 héttel találhatod meg őket.

Képviselői: camembert, brie, romadur, limburgi.

Tipp!
Más célra másfajta lágysajtot érdemes vásárolni! Szendvicsre válaszd a kisebb zsírtartalommal bírót (pl. Tihany Szendvics camembert család), könnyebb lesz szeletelni, sajttálhoz – borozáshoz pedig nyugodtan válassz magas zsírtartalmú sajtot, jobban kihozza az ízeket (pl. Tihany Ínyenc camembert család).

Félkemény sajtok
Világszerte ők számítanak a legnépesebb sajtcsaládnak. Olyan változatos méretű és fajtájú sajtok tartoznak ebbe a sajtcsoportba, mint például a trappista, edámi, gouda, maasdam, tilziti, óvári és a Pannónia kemény sajt.

Kemény sajtok
A kemény sajtok érése hosszabb ideig tart, 2 hónaptól akár 3 évig is! Cserébe viszont sokáig eltarthatók. Ízük a baktériumok munkájának hála kimondottan karakteres. Van por és vágható formátumú képviselője is, de akad amelyik csak törhető, gyalulható. Biztosan te is ismered a közkedvelt parmezánt, a cheddar sajtot, vagy a Pannónia Eredetit!

Ömlesztett sajtok
A sajtokból, ömlesztéssel készülő sajtok, különlegessége, hogy többféle sajt ízének kombinációját kóstolhatjuk meg bennük. Állaguk lehet kenhető vagy vágható. A kockasajt a legnépszerűbb, de tömlős és tégelyes változatait is biztosan ismered. A legismertebb és legkedveltebb ömlesztett sajt a Medve sajt, mely kiváló minőségű nagylyukú sajtból készül.

Kedvenc ízesítéseink: csípőspaprika, zöldfűszeres, füstölt sajt, sonkás.

Gyúrt sajtok
A gyúrt sajtok aprítás, és forró sós vízzel való forrázás után kapják meg ruganyos alaptésztájukat. Ezt a tésztát formázzák aztán később. Ilyen egyedi gyúrt sajt a parenyica, aminek lágy, krémes és füstölt íze nem véletlenül vált a magyarok egyik kedvencévé. A gyúrt sajtok táborát erősíti még a mozzarella is, amit porcelánfehér színe miatt az „asztalok gyöngyének” szokták hívni. Igazán könnyű finomság, hiszen nem tartalmaz tartósítószert, ízesítőket, sőt, még csak nem is érlelik. Az olasz különlegességet salátákhoz és pizzafeltétnek ajánljuk a leginkább.

A gyúrt sajtból gyakran készítenek snack termékeket, amiket egyszerűen magaddal vihetsz, nem kell félned, hogy megromlanak.

Az összes sajtunkat itt tudod átböngészni ahol akár egyből meg is vásárolhatod a kedvenceid!

Fastbridge

További érdekességek