A szűzpecsenyét hosszában felvágjuk és kiterítjük. Egy húsklopfolóval elegyengetjük, hogy mindenhol egyforma vastag legyen, sóval és borssal bedörzsöljük. A húsfelület felére bacon szeleteket terítünk. Ezután következik a füge. Ha aszaltat használunk, felhasználás előtt pár órára áztassuk be. A fügét felkockázzuk és egy csíkban a szalonnára halmozzuk. A bacon szeletekkel betakarjuk, majd a húst szorosan feltekerjük és hústűvel vagy cérnával rögzítjük. Kívülről is befűszerezzük és betekerjük a maradék baconbe. Forró serpenyőben kevés olajon kérget sütünk rá, előmelegített sütőbe tesszük és 180°C-on készre sütjük. Pihentetés után szeleteljük. Amíg a hús sül, elkészítjük a mártást és a burgonyakrokettet. A tejszínt összeforraljuk a feldarabolt sajttal. Fokhagymával, sóval és borssal ízesítjük. A burgonyakrokettet bő, forró olajban kisütjük, a felszeletelt hússal és a mártással tálaljuk.

1 perces olvasási idő