Sajtbisztró

Vendégváró szendvicsek

Vendégváró szendvicsek

Hozzávalók 8 személyre:

    2 db baguette kenyér30 dkg sült csirkemell vagy bármilyen, egyben sült hús2 csomag Milkana Caractére sajt6 tojás10 dkg szobahőmérsékletű vaj6 evőkanál majonéz1 evőkanál mustár2 kávéskanál kapribogyó2 csemegeuborkacsipetnyi bors és só2 kaliforniai paprika8 lollo saláta levél
2 perces olvasási idő

Már csak egy óra, és érkeznek a vendégek, a lakás meg még úszik! Hogy lesz ebből vendégvárás? Itt már csak a csoda segíthet?!?! Vagy mégsem? Ha van a hűtődben a tegnapról maradt sült húsból, akkor 15 perc alatt ízletes és különleges szendvicseket tudsz készíteni!

• A tojásokat főzzük keményre lobogó vízben 10 perc alatt, majd hűtsük le hideg vízben
• A baguette kenyeret vágjuk hosszában ketté
• A sült húst vágjuk vékony szeletekre
• A csemegeuborkát vágjuk egészen apróra
• A kaliforniai paprikát vágjuk karikákra, majd kisebb darabokra
• A kihűlt tojásokat hámozzuk meg
• Négy tojást tegyünk robotgépbe, adjuk hozzá a vajat, a mustárt, a majonézt, a kapribogyót és az apróra vágott csemegeuborkát
• A robotgépben készítsünk krémet az alapanyagokból. Ha túl sűrű, adjunk hozzá még egy kevés majonézt
• Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint a krémet
• A maradék két tojást tojásvágóval vagy késsel vágjuk vékony szeletekre
• Kenjük meg a tojásos krémmel a kenyerek vágott oldalát
• Helyezzük rá a lollo salátákat úgy, hogy fedjék egymást
• Helyezzük rá a salátákra a hengeré formált sajtot, majd a hússzeleteket
• Vágjuk a baguette kenyereket 4 vagy 8 egyenlő részre
• Helyezzünk mindegyik szendvicsre egy – egy tojás szeletet
• Szórjunk a tetejére a kaliforniai paprika darabokból

Ajánló:
Ha nincs sült hús a hűtőben, helyettesíthetjük bármilyen felvágottal.

Keresse a Milkana szakács szendvicsötleteit a NoSalty receptoldalon!

Fastbridge

Hozzávalók 8 személyre:

    2 db baguette kenyér30 dkg sült csirkemell vagy bármilyen, egyben sült hús2 csomag Milkana Caractére sajt6 tojás10 dkg szobahőmérsékletű vaj6 evőkanál majonéz1 evőkanál mustár2 kávéskanál kapribogyó2 csemegeuborkacsipetnyi bors és só2 kaliforniai paprika8 lollo saláta levél

További érdekességek